Nexus

Refer

Rólunk mondták ...
Refer
Nexus

Tricksy

A tánc fúziója ...
Tricksy
Nexus

Prolog

Magunkról ...
Prolog
Image

Social dance

  A párral táncolt táncoknak az egyik közös eleme, hogy mind a “hagyományos”[-nak mondott] férfi-női szerepekre épülnek. A két szerepet önállóan építik fel, majd egy határozott vonal mentén összeillesztve alkotnak egy egységet.
  A történelem hajnalán megjelentek a mitikus csoportos és szóló táncok, mikor a törzs tagjai a tűz körül eltáncolták az Égieknek a vadászatot, áldást és sikert remélve… Majd ahogy változott a társadalom, változott, fejlődött, alakult a tánc is. Megjelentek a párral táncolt (udvari) táncok, a társas (báltermi) táncok, majd a latin táncok és a divattáncok. Míg a jelen társadalmi változásai a “social dance”-ben tükröződnek.
  Tricksy... mintha egy női név lenne. A hajóknak is női nevet adnak, hogy szerencsét hozzon. A név megalkotója is elhatározta, hogy szerencsét próbál a tánctanítás területén, de nem akart "egy lenni a sok közül". Sokféle táncot kipróbált, melyeket a bulik során ötvözött egymással. Ezek mentén született meg fejében a gondolat és alkotta meg a Tricksy-t. Évek óta dolgozik azon, hogy ötletét megvalósítsa a gyakorlatban is.
  Íme!  ...
  A Tricksy szó betűivel kezdődő szavak jól jellemzik magát a stílust és megalkotóját egyaránt.
    T – tisztelet, testbeszéd;
    R – rejtélyes;
    I – improvizálás;
    C – csábító;
    K – kommunikáció, kölcsönös figyelem;
    S – szenvedély;
    Y – határok feszegetése, kísérletezés.
– T. Zsófia
  Lóri egy szenvedélyes, lelkes, táncos Figura! Nemcsak a nevéből, hanem a személyiségéből adódóan is elkötelezett a tánc iránt, folyamatosan tanul, képezi magát. Hosszú tánc múltján, tapasztalataiból, egyedi kreatív ötletein alapulva alkotta meg a "Tricksy"-t. Következetesen egymásra épülő módszertant dolgozott ki a tanításhoz, mely követi a trendet, beépítve az újdonságokat.
  A társastánc egyfajta kapcsolódás az emberek között, így a tánc nem csak lépésekből, figurákból áll, hanem ha szenvedélyt, érzéseket viszünk a mozdulatokba, akkor válik tánccá. Lóritól valóban táncolni tanulhatsz!
– G. Timi (tánctanár)
  Figyelsz és tanítod a részleteket, amivel stabil alapot adsz a késöbbi extrákhoz. Figyelembe veszed az egyéni igényeket, hogy ki milyen módon fogékony megérteni azt, amit szeretne tanulni Tőled.
– V. Eszter
  Az eddigi táncos tapasztalatomban talán senkitől sem tanultam olyan sokat a tánc lényegéről, mint Lóritól. Ne gondolkodj, hanem érezz! - mondta százszor. :-) Ne ezzel táncolj, mondta a fejére mutatva, hanem ezzel: és a szívére mutatott.
  Azt hiszem, van valami különös érzéke a tánchoz, ami nem minden földi halandónak adatott meg. :-) Úgy tud beszélni a táncról és úgy tud vezetni benne, hogy egy csodálatos, addig ismeretlen világ kapuit tárja ki az ember elött.
– V. Júlia
  Volt szerencsém megismerni Lórit és elmondhatom róla, hogy mint ember és mint tanár is egy segítőkész, kedves ember. Nagyon sokat tanultam tőle. Vidám hangulatú órák várnak mindenkire. Csak ajánlani tudom.
– B. Adrienn
  A bachata a Karib-térségből eredeztetett utcai tánc.
Mivel nem a nagy TáncMesterek állították össze, folyamatosan formálja-alakítja az Ember. ─ Ne érts félre! Tisztelem, becsülöm a TáncMestereket, csodásak és mérhetetlenül sok értéket adtak, adnak a tánchoz. A különbség “csak” annyi, mint amennyi van egy szabad musztáng és egy angol telivér között.
 
  A bachatára hatással van a salsa, a cha cha (bachata moderna); a tangó (bachatango); a hip-hop és más utcai táncok (urban bachata); a testhullámok, forgások, izolációs technikák (sensual bachata) és valójában minden további tánc is (bachata fusion).

A XX. század tánctörténetében

felfedezhetjük, ahogy megjelennek:
 - a latin táncokban
   az érzelmek fokozott kifejezései
 - a rock'n'roll-ban
   a szabadság
 - a salsában
   a buli
 - a kizombában
   az érj hozzám
 - a west coast swing-ben
   a beszélgessünk
 - a bachatában
   a játszunk a távolsággal
Image

A Tricksy-ben

összehangoljuk:
 - a szamba dinamizmusát
 - a  rumba  érzékiségét
 - a  tangó  szenvedélyét
 - a  balett  lágyságát
 - a  swing  szabadságát
 - a   jazz   "flow"-ját

     & a testbeszédet

a Tricksy feloldja a határokat:

nem Te vagy és Én,
hanem 
Mi vagyunk,
Együtt! 





Anett

instruktor


balku.anett@tricksy.hu

  Külön utakon, de mindketten a '90-es években léptünk először a parkettre, és bár eltérőek voltak a választott táncok, nem a táncba szerettünk bele, hanem az általa kiváltott érzésbe.

  Úgy képzeld, mint mikor leülsz a tűz mellé. Ott sem a tűzbe szeretsz bele, hanem a ‘melegébe’, ‘fényébe’... vagy, hogy isteni szalonnasütést lehet tartani mellette… (barátok, beszélgetések… flört… :-) ). Valahogy így érintett meg minket a tánc.

  Aztán, ahogy telt az idő ─bár a tánc továbbra is meseszép volt─ mintha valami még hiányozott volna a teljességhez.
  Sokat keresgéltünk: technikai tudás fejlesztése; egyéb táncok megismerése, tanulása (salsa, latin táncok, kizomba, zouk, step… és még sorolhatnám); sőt egy időre a táncot felváltotta az aikido is. Majd visszatérve a parkettre megszólított minket a west coast swing és a bachata.

  Fogtál már a kezedben ősi, megsárgult papiruszra rajzolt ‘kincses’ térképet? Nekünk a west coast swing jelentette a térképet és a térképen a bachata a kincset rejtő “piros X-et”... 

  Ez a kincs viszont akkor válik valóban értékessé, ha megosztjuk Veled, megosztjuk Egymással.




Lóránd

instruktor


l.figura@tricksy.hu

+36 70 311-0504